2024. április 19.

Drasztikus kamatemelést kaptak a nyakukba a kkv-k a koronavírus mellé

A koronavírus és annak gazdasági következményei váratlan és megoldhatatlan feladatokat állítanak a mikro-, kis- és középvállalkozások elé, így sok cég nehéz, bizonyos esetekben kilátástalan helyzetbe került. Ennek fényében különösen fájó a kkv-k számára, hogy a Magyar Fejlesztési Bank nemrég drasztikusan megemelte az általuk nyújtott egyes hitelek kamatlábát.

Bár a koronavírus egészségügyi kockázatai hatalmasak, még így is eltörpülnek a járvány által okozott gazdasági problémák, és az azokból eredő következmények mellett. Ezekben a napokban a fennmaradás az elsődleges cél a mikro-, kis- és középvállalkozások számára, főleg a szolgáltató szektorban, de az idegenforgalommal, vendéglátással kapcsolatban álló vállalatoknak vagy mondjuk az rendezvényszervező cégeknek is nehéz pillanatai lesznek. A szórakozóhelyek hazánkban is bezártak, a nyilvános rendezvényeket betiltották, a sportrendezvényeket pedig csak zárt kapuk mögött lehet megrendezni, az éttermek, kávézók és üzletek korlátozott nyitvatartással működnek, a kkv-szektorban nincs más mód, mint az alkalmazkodás, újragondolás, racionalizálás. A nagyvállalatok, akiktől számos kkv megrendelésállománya függ csökkentik termelésüket vagy akár bezárnak, amelynek tovább gyűrűző hatása még beláthatatlan.

 

Drasztikus emelés, indoklás nélkül
A fenti krízishelyzetben különösen nagy nehézséget jelent a kkv-k számára a Magyar Fejlesztési Bank intézkedése, amellyel 2020 elejétől drasztikusan megemelte az általa nyújtott hitelek kamatlábát a MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II. programban. Erről az érintettek az év elején kaptak az értesítést. Az intézkedés elsősorban a mikrovállalkozásokat érinti, amelyek korábban a hitelpiacról kiszorultak, ezzel a lehetőséggel azonban beruházások ezreit tudták megvalósítani. A szektor szereplőinek visszajelzése szerint a bank nem indokolta az emelést, és arra piaci magyarázat sincs. Minderről csupán egy a bank honlapján közzétett, átlagos hirdetmény tájékoztatta az érintetteket, ebben szerepel a kamatfelárak közel megduplázásának ténye. Mi jelent ez számokban?

 

·        A Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatlábon (BUBOR) felül a tavalyi 1,58 százalékról 2,62-re nőtt a bank kamatfelára.

·        Az emelést teljes egészében a kkv-szektorra terhelik.

·        Először a februári törlesztőknél lehetett ezt észlelni.

·        A döntéssel az MNB 700 millió forintos extra költségnövekedés okozhat a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak a 2020-as üzleti évben.

 

A lépés a pénzpiaci tendenciákkal ellentétes, egyben nagyon meglepő. Ugyan vannak pletykák, amelyek szerint 0,5 vagy akár 1 százalékkal is visszacsökkentik majd a kamatokat, ám egyelőre semmi sem biztos, csak a kamatterhek növekedése, amiket a finanszírozó cégek is nehezen tudnak átvállalni.

 

Egy példa: ha egy a programban részvevő mikrovállalkozás 100 millió forintos hitelt vett fel, annak a havi kamatterhe minimum 80, de akár 100 ezer forinttal is megemelkedhetett. Ez rontja az üzleti eredményt, vagy megszorítások bevezetésére kényszeríti az érintetteket. Akkor, amikor a járványhelyzet miatt amúgy is teljes a globális és hazai bizonytalanság.

 

A kkv-knak kitalált hitelkonstrukció eddig sikertörténetnek számított, népszerű termék volt, ám a változtatás, a brutális kamatemelés ezt a feje tetejére állítja, és akár a kegyelemdöfés is lehet egyes cégek számára.

 

Örülni kell a nullszaldós eredménynek
A kormány ugyan egyeztet az ágazatokkal, dolgozik a munkahelyek védelmén, ám a munkanélküliség növekedését lehetetlen lesz megállítani. A Magyar Turisztikai Ügynökség legoptimistább becslése szerint például még ha a megbetegedések száma kordában is tartható, akkor is csak az év második felére állhat helyre a forgalom. Addig azonban már a nullszaldós eredménynek is örülni kell mindenhol.

Megosztás