2024. április 20.
Három magyar öttusázó lesz a női döntőben Kecskeméten

Három magyar öttusázó lesz a női döntőben Kecskeméten

A csütörtöki selejtezőben a döntős szereplést a tavaly világbajnok csapat tagjai harcolták ki maguknak: Földházi Zsófia, Kovács Sarolta és Alekszejev Tamara.

Három hazai résztvevője lesz a szombati női döntőnek a kecskeméti öttusa világkupaversenyen.

A csütörtöki selejtezőben - amelyben 76 öttusázó, köztük 12 magyar indult - három csoportban zajlottak a küzdelmek a Messzi István Sportcsarnokban, a Kecskeméti Fürdőben és a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. Mindegyikből az első 10 hely ért automatikusan finálét, a maradék 6 helyet pedig a megszerzett pontszámok alapján töltötték fel. Az A-ban először vívtak, azután úsztak, a B-ben és a C-ben pedig fordított volt a sorrend a lövészetekkel kombinált futás előtt – írta az MTI.

A döntős szereplést, a legjobb 36 közé jutást a tavaly világbajnok csapat tagjai harcolták ki a hazaiak közül: az A csoportban Földházi Zsófia hetedik lett, a B-ben Kovács Sarolta elsőként futott a célba, a C-ben pedig Alekszejev Tamara ötödikként végzett.

Pénteken a férfiak selejtezőjét rendezik, majd szombaton és vasárnap következnek a döntők, hétfőn pedig a vegyes váltó.

Az idei első világkupa-versenyen, március elején Kairóban Alekszejev ezüstérmet szerzett. A sorozat március végén Los Angelesben folytatódott, ahol Demeter Bence ezüst-, Szép Balázs és Alekszejev pedig bronzérmet nyert. A nemzetközi mezőny a kecskeméti verseny után, május végén Szófiában találkozik. A döntőt júniusban, Asztanában tartják majd. Az Európa-bajnokságot július közepén Székesfehérváron, az év fő versenyét, a világbajnokságot pedig szeptemberben, Mexikóvárosban rendezik meg.

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.