2024. április 16.
Még mindig megfizethető az egyre felkapottabb Tunézia

Még mindig megfizethető az egyre felkapottabb Tunézia

Még több magyar turistára számít Tunézia, derült ki az Utazás kiállításon, ahol a helyszínen alkotó kézművesek miatt a látogatók egyik nagy kedvence volt a tunéziai stand.

 

Tunéziának húzóiparága a turizmus, amely a GDP 8 százalékát adja, így nem meglepő, hogy a budapesti turisztikai kiállításon is impozáns standdal volt jelen az ország: a mediterrán országból érkező kézművesek a helyszínen készítettek szőtteseket és ékszereket, miközben eredeti tunéziai édességeket kóstolhattak az érdeklődők. Köztük olyanok is, akik 9,5 millió társukkal együtt Tunéziát választották nyaralásuk helyszínéül a tavalyi évben. Ez több mint 20,5 százalékos növekedés a bázis évhez képest. Az előrejelzések szerint a beutazók száma idén meghaladhatja a 10 milliót, köszönhetően annak, hogy hagyományos kibocsájtó országok (Németország és Franciaország) mellett a közép-európai régióból is egyre többen utaznak Tunéziába. A Földközi-tenger déli partját szegélyező államok között a leginkább liberálisnak tartott Tunézia nem elégszik meg ennyivel, évek óta nagy hatékonysággal törekszik a biztonság mellett a szolgáltatások színvonalának növelésére is, miközben tartja megfizethető árait.

 

 

Tunézia több mint megfizethető mediterrán tengerpart
Annak ellenére, hogy a hazai utazóközönség nagyban az elérhető árú tengerparti üdülőket keresi, Tunézia gazdag történelmi és természeti kincsei számtalan lehetőséget kínálnak – értett egyet a Taurus Reisen és a Kartago Tours képviselője is. A két utazási iroda értékesíti a tunéziai charteres utak csaknem 90 százalékát. Dr. Füri Mihályné, a Kartago Tours ügyvezetője kiemelte, hogy idén 40 százalékkal növelték kapacitásaikat, hogy ki tudják elégíteni a várhatóan megnövekvő érdeklődést.

 

 
 

Kétórányi repülőúttal érhető el a biztonságos és nyitott Afrika
Budapestről közvetlen charter járattal alig több mint két óra alatt érhető el az egzotikus mediterrán világ kapuját jelentő Tunisz. Nem meglepő tehát, hogy közel 14 ezer magyar turista választja ezt a desztinációt évente. A Tunézia Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal egyértelművé tette pénteki sajtótájékoztatóján, hogy fontosak számára a magyar utasok.

 

 

A Taurus Reisen munkatársa, Kálmán Krisztina azt hangsúlyozta, hogy az ősztől tavaszig tartó időszakban is nő a foglalások száma, igaz, szezonon kívül Bécsből vagy Kolozsvárról érhetik el közvetlen járattal az all inclusive hoteleket, UNESCO világörökségi helyszíneket, sivatagi kalandokat, vagy a Csillagok Háborújának forgatásáról hátra maradt díszleteket az utazók.

Karthágó örökösei gazdag római kori emlékeket és a középkori arab építészet remekeit is őrzik, de az épített örökség mellett a természeti csodák is kiemelkedők. A több száz kilométernyi partszakasz a búvároknak is lehetőségeket kínál, míg a Szaharát is egyre többen kívánják felfedezni egyedülállóan misztikus atmoszférája miatt. Az Irány Tunézia! oldalon magyarul is sok fontos információ érhető el Tunéziáról.

Megosztás

11 év után tér vissza a világ egyik legjobb sorozata

Hello Világ

11 év után tér vissza a világ egyik legjobb sorozata

  • 2022.10.20

A BBC Earth magyar csatornáján október 30-tól látható az a lenyűgöző természetfilm sorozat, amely 6 epizódban mutatja be bolygónk olyan részeit, ahová csak a televízió segítségével juthatunk el, és amelynek látványa talán segíthet abban, hogy többet tegyünk a Föld és az élővilág megmentéséért.