2024. december 22.
Duna House: a lakáshitelt kérők 15 százaléka csokot is igényel

Duna House: a lakáshitelt kérők 15 százaléka csokot is igényel

A vidéki területeken a kedvezőbb lakásárak miatt a csok nagyobb részt fedez az ingatlan árából, így a felvételi hajlandóság is emelkedik.

A lakáshitelt igénylők között a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) Kelet-Magyarországon a legnépszerűbb, itt az ügyfelek 24,6 százaléka akar élni az állami támogatással, a nyugati országrészben ez az arány 19,2 százalék, Budapesten pedig csupán 11,5 százalék - olvasható a Duna House saját adataira vonatkozó, 2018. első negyedévét vizsgáló elemzésében.

Az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint a Duna House Hitelcentruma által közvetített ügyletek alapján országszerte a lakáshitelt kérők 15,5 százaléka csokot is igényelt lakáscéljai eléréséhez az év első három hónapjában.

Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője kifejtette: a területi egyenlőtlenségek azzal magyarázhatóak, hogy a vidéki területeken a kedvezőbb lakásárak miatt a csok nagy részt fedez az ingatlan árából, így a felvételi hajlandóság is emelkedik.

A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai alapján idén márciusig 72 ezer család csok-kérelmét fogadták be a bankok, mintegy 205 milliárd forint értékben, ami meghaladja Magyarország éves GDP-jének a 0,5 százalékát.

Benedikt Károly arról is beszámolt, hogy a Duna House hálózatában az ingatlanvásárlók 30 százaléka vesz igénybe finanszírozást az otthonteremtéshez. A társaság átlagosan 11,5 millió forint értékű hiteleket közvetít Budapesten, amely egy átlagos fővárosi, 35 millió forintos ingatlan tranzakció 32 százaléka. Vidéken a Duna House átlagosan 7,5 millió forintos hitelösszeget folyósít, ami egy átlagos 15 millió forintos ingatlanárnak az 50 százaléka.

Megosztás