2024. december 22.

Minden várakozást felülmúlt az OTP nyeresége

Ebben nagy szerepet játszott a társasági adó 19-ről 9 százalékra csökkentése.

Az OTP Bank 219 forint osztalékot fizet a részvényeseinek, erről döntöttek a részvényesek a hitelintézet pénteki közgyűlésén, Budapesten.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója elmondta: történetének eddigi legjobb eredményét érte el az OTP 2017-ben, a nyereség meghaladta a válság előtti szintet és sikerült túlteljesíteni a saját és az elemzői várakozásokat is. Hozzátette: mivel a bank a saját részvényekre eső osztalékot felosztja az osztalékra jogosult részvényesek között, a tulajdonosoknak kifizetett osztalék elérheti a részvényenkénti 221 forintot is.

A bank a tavalyi nyereségből 61,32 milliárd forintot fizet ki osztalékként – írta az MTI.

Az OTP bankcsoport 2017. évi adózott eredménye 281,339 milliárd forint lett, szemben az előző évi 202,452 milliárddal. Az OTP 284,1 milliárd forint korrigált adózott eredményt ért el 2017-ben, ez 41 százalékkal haladja meg az előző évit.

Az elnök-vezérigazgató elmondta, az OTP Bank tavalyi, minden korábbinál magasabb nyereségében szerepet játszott a kedvező makrogazdasági környezet, illetve a kockázati költségek csökkenése, valamint az adócsökkentés: a magyarországi társasági adó 19-ről 9 százalékra mérséklődött. Még fennáll a bankadó, az OTP tavaly 15,8 milliárd forint bankadót fizetett be a büdzsébe. Más országokban már kivezették a bankadót, remélhető, hogy ha egyelőre nem is szűnik meg, de tovább csökkenhet a hazai bankadó mértéke - tette hozzá.

Elmondta: a tőkearányos nyereség 22,4 százalék volt tavaly, nőtt a teljesítő hitelek állománya. A nettó kamatmarzs csökkenése folytatódott, és a remények szerint  ez lassan megáll - mutatott rá, hozzátéve, hogy a nem teljesítő hitelek állománya már csak 9,6 százalék csoportszinten.

Az elnök-vezérigazgató jelezte: azért nem fizetik ki a nyereség nagyobb hányadát osztalékként, mert a rendelkezésre álló tőkét mindaddig további bankok megvásárlására fordítják majd, amíg ez ésszerű befektetésnek tűnik a hitelintézeti csoport jövőbeni növekedése szempontjából.

Csányi Sándor a jövő évi tervekről elmondta: stabilitás, profitabilitás és növekedés a fő üzletpolitikai célok, „ebben a sorrendben”.

Megosztás