2024. december 22.

Részvényenként 127,50 forint osztalékot fizet a Mol

Jó évet zárt a társaság. A vezérigazgató szerint 2017 a vártnál kedvezőbb működési környezetet hozott az olajiparnak.

Megszavazta 94,2 milliárd forint osztalék kifizetését a 2017-es eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése csütörtökön, ennek megfelelően a részvényenkénti osztalék 127,50 forint.

Az elfogadott igazgatósági javaslat szerint az egy részvényre jutó alap osztalék 85 forint, ami 9 százalékos növekedés az előző évihez képest. Ezen felül a tavalyi pénzügyi eredmények alapján az alap osztalék mértékének 50 százalékát kitevő, részvényenként 42,50 forint egyszeri osztalékot fizet a társaság – írta az MTI.

A közgyűlés elfogadta a Mol csoport nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készített 2017. évi konszolidált éves beszámolóját és az erre vonatkozó könyvvizsgálói jelentést 4231,7 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 316,4 milliárd forint adózás utáni eredménnyel.

Elfogadták az IFRS szerint készített 2017-es anyavállalati éves beszámolót és az erre vonatkozó könyvvizsgálói jelentést is 2851,4 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 185,8 milliárd forint adózás utáni eredménnyel.

Molnár József, a társaság vezérigazgatója a közgyűlésen elmondta, 2017 a vártnál kedvezőbb működési környezetet hozott az olajiparnak. Folytatódott az olajárak fokozatos emelkedése, és a finomítói árrések is nőttek 2017-ben, ugyanakkor a petrolkémiai árrés továbbra is gyengült. A vezérigazgató kedvezőnek nevezte azt is, hogy folytatódott tavaly a kereslet dinamikus bővülése, a Mol számára fontos kelet-közép-európai régióban 5 százalékkal nőtt az üzemanyag-fogyasztás.

A csoport csaknem 673 milliárd forint újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el tavaly, 11 százalékkal többet az előző évinél, minden üzletág javította működési eredményét.

A kutatás és kitermelés (upstream) üzletág eredménye 23 százalékkal 235 milliárd forintra nőtt, elsősorban a magasabb olaj- és gázárak miatt.

A feldolgozás-kereskedelem (downstream) szegmens továbbra is a csoport legjelentősebb eredménytermelője, kis mértékben tovább tudta növelni tiszta EBITDA-ját tavaly.

A fogyasztási szolgáltatások üzletágban mind az üzemanyagok, mind az azon kívüli ékesítések eredménye továbbra is dinamikusan emelkedett.

A gáz midstream üzletág eredménye szintén jelentősen nőtt, főként a belső hatékonyságjavulás és a hidegebb tél miatt - közölte.

A vezérigazgató kulcsfontosságúnak nevezte a pénzügyi fegyelmet, az eladósodottságot a Mol olyan szinten kívánja tartani, amely megfelel a befektetésre ajánlott hitelminősítésnek. A kiemelkedő készpénztermelő képesség miatt az eladósodottság tovább csökkent 2017-ben - tette hozzá.

A vezérigazgató a tervekről szólva elmondta: 2018-ban 2,2 milliárd dollár körüli EBITDA-ra számítanak. A társaság beruházásai 1,1-1,3 milliárd dollár körül lesznek, amiből 300 millió dollár a stratégiai projektekhez kapcsolódhat. Így a megtermelt készpénz továbbra is fedezetet nyújt majd a részvényeseknek történő növekvő osztalékfizetésre - hangsúlyozta Molnár József.

Megosztás