2024. december 4.

A Momentum alkotmányjogi panasszal segít az Együttnek

A párt szerint sérti a jogbiztonság és a kellő felkészülési idő követelményét az, hogy ilyen kevés idővel a választások előtt hozták meg azt az szabályt, amely szerint ha egy országos listát állító párt nem ér el 1 százalékot a választásokon, akkor vissza kell fizetnie a 150 millió forintos kampánytámogatást.

A Momentum azt írta, nemzetközi standardok alapján egy évvel a választások előtt csak különösen indokolt esetben szabad a választásokra irányadó szabályokat változtatni, ezt az új szabályt viszont tavaly novemberben hozták, ez alapján kell most az Együttnek visszafizetnie a kampányra kapott pénzt (és egy banki hitelt is), és mivel a párt 5 fős elnöksége saját személyes vagyonával felelt a támogatásért, ezért mindannyiuk lakása, egzisztenciája is veszélybe került – írta a hvg.hu.

Az Együtt a 150 millió forintos kampánytámogatás visszafizetésére a Facebookon gyűjtést indított. Juhász Péter pártelnök szerdai beszámolója szerint már 118 millió 700 ezer forint gyűlt össze.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke közölte: a párt „kötelességének érzi, hogy ne csak saját magáért, hanem minden demokratikus párttal elkövetett igazságtalansággal szemben is kiálljon.” Ezért alkotmányjogi panaszt nyújtanak be.

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Jót tenni, jól

Hello Közélet

Jót tenni, jól

  • 2024.05.28

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.