2024. december 3.
Gyakorlatilag négy évre eldőlt Magyarország sorsa

Gyakorlatilag négy évre eldőlt Magyarország sorsa

Kósa Lajost is elvesztettük, mint tárcavezetőt, Rogán és Semjén valószínűleg velünk marad, ahogyan Kövér László is, a parlament elnökeként. Szerdai hírpacák.

A kormánypárti kommunikációs gépezet minisztertemetővé változtatta az Origót, hiszen szerdán Kósa Lajos leköszönését harangozták be, míg korábban Balog Zoltán távozását is itt jelentették be – amit egyszerűen nem lehet elégszer leírni!!! (Egyébként a lelkész úr a „szívére is vette a kritikákat”, mint fogalmazott: vagy rosszindulatú vagy szolgalelkű emberek értékelik a kormány munkáját.)

De hagyjuk a múlt embereit, itt bontakozik ki a szemünk előtt a jövő: a Figyelő gyakorlatilag bemutatta „az új kormány teljes névsorát”, kivétel Kósa Lajos, mert a 2019-es önkormányzati választási kampány országos kampányfőnökét meghagyták a Matolcsy György fia által „irányított” portálnak.

Kövér és Gulyás

A negyedik Orbán-kormány mellett Kövér László is helyet kap, ugyanis a Fidesz-frakció újráztatja az Országgyűlés elnökét. A parlament bizottsági rendszeréről is sikerült közben megállapodni, amit az új Lázár Jánostól, azaz Gulyás Gergelytől tudhattunk meg, aki már bele is állt a szerepébe, először az ellenzéket ekézgette (nincs nehéz feladata), majd a kettős állampolgárok szervezett szavaztatása miatt „odacsapó” Kúria kimondását intézte el annyival, hogy „Mindig előfordulnak kisebb-nagyobb jogsértések”.

Amennyiben pedig nincs is itt semmi látnivaló, akkor fordítsuk orcánkat a jó hírek felé. Tovább épülhet az M4-es sztráda, amit ugye Simicska kezéből kellett kitépni. A Fővárosi Közgyűlés is nagyüzemben pörgött szerdán, döntöttek a Lánchíd időszerű felújításáról, ami szeptemberben kezdődik, illetve az M3-as metró felújítása során mégis akadálymentes lesz 20 állomásból 18. És ha már simicskáztunk, akkor hadd szóljon: mostantól csak Garancsi hirdethet villanyoszlopokon.

És azért Gyárfás Tamásról se feledkezzünk meg, a Heti Válasz ugyanis rengeteg kompromitáló hangfelvételről tud a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban. A lap ugyanakkor a már általunk is felvetett kérdést feszegeti címlapján: „Miért most?”.

A válaszokat várjuk a kommentekben!

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.