Új szinttel bővült a szedresi gyermekotthon
- Közélet
- 2018.04.12
Hamarosan befejeződik a Bezerédj Kastélyterápia Alapítvány alkohol- és drogfüggő fiatalokat gondozó speciális gyermekotthonának felújítása a Tolna megyei Szedresen.
Sándor Zoltán elmondta: a tizenhét fiatalnak otthont adó épületet az Emberi Erőforrás Fejlesztési Program 32 millió forintos támogatásával újítják fel.
A 450 négyzetméteres kastélyra egy 330 négyzetméteres, második szintet építettek, ahol kilenc helyiséget, köztük négy tanulószobát alakítottak ki, és felújították a földszinti 2-4 ágyas lakószobákat is. Az alapítvány elnöke azt mondta, reméli, hogy a megújult épületben strukturáltabb, színesebb lesz a gyerekek élete, és a problémákat a nevelők és a gyerekek egyaránt jobban tudják majd kezelni.
Hozzátette: a korszerűsítés bővítést is jelentett; jelenleg kilencen várnak arra, hogy a szedresi otthonban helyezzék el őket.
Sándor Zoltán elmondta: az országszerte 21 ezer állami gondoskodás alatt álló gyermek között 650 speciális igényű van, és számuk emelkedik.
A Bezerédj Kastélyterápia Alapítvány 2005 óta - civil szervezetként egyedül - működteti a szedresi speciális gyermekotthont, ahol 14 és 18 éves kor közötti, alkohol- és drogfüggő, valamint magatartászavarral küzdő fiúkat helyezhetnek el.
(forrás: http://tolnavar.hu/aktualis/2018/04/korszerusitik-a-szedresi-specialis-gyermekotthont)