2024. december 21.
Mitől mentek ilyen jól ifjú evezőseink a VB-n?

Mitől mentek ilyen jól ifjú evezőseink a VB-n?

Hihetetlenül jól sikerült a magyar kajak-kenu válogatott utolsó napja a plovdivi U23-as és ifjúsági világbajnokságon. A Makrai Csaba vezette alakulat egészen elképesztő teljesítményt nyújtva, tíz arany-, négy ezüst- és két bronzérmet nyert a viadalon.

Csapatunk toronymagasan a legeredményesebb ország lett, s a legjobb női és férfi kajakos nemzetnek járó díjat is megkapta – írja a Nemzeti Sport. E kivételes sportteljesítmény mögött edzők és orvosok kitartó munkája áll. Mi most a SmileyMed, a Danubius Hotel Helia épületében lévő első budapesti privát fürdőgyógyászati centrum szakértőit kérdeztük arról, miként támogatták a bajnokokat a felkészülésben.

 

A teljesítmény hatékonyan fejleszthető
Ahhoz, hogy választott sportágunkban jobb teljesítménnyel elérjük kitűzött céljainkat, mindenekelőtt érteni kell a testünk, mozgatórendszerünk működésének alapjait. A testünket segítve, és vele egységben élvezetessé válik a percekkel, kilométerekkel vívott harc. Ám testi adottságaink, izmaink mellett legalább ugyanannyira fontos, hogy fejben is ott legyünk, azaz agyunk segítségével javítsunk az adottságainkon, az izmok optimálisabb működéséért.

 

Budapest első privát fürdőgyógyászati centrumában biomechanikai elveket használva javítják a hozzájuk érkező profi és amatőr sportolók izmainak erejét, robbanékonyságát, állóképességét. „A jobb eredmény, a gyorsabban teljesített távok alapja az izmoknak e három tulajdonsága, amelyek létrehozásában az idegrendszernek, az izomszövetnek és az izmokat kívülről és belülről burkoló kötőszövetnek van nagy szerepe. Tapasztalt szakembereink a szervezet és a benne zajló biokémiai folyamatok, biomechanikai válaszreakciók mély ismeretének birtokában kétféle úton növelik a sportolók teljesítményét. A dolgozó izomzat teljesítményét javítjuk, és újabb izmokat kapcsolunk be a mozgásba”- magyarázza Deákné Molnár Ágnes, vezető gyógytornász.

 

Az erő velünk van!
Egyrészt a meglévő erő optimálisabb kihasználását segítik a kötőszövet nyújtások, masszázs, illetve hengerelés általi fellazításával, az idegekben lévő acetilkolin felszaporodását segítő ismételt mozgásokkal, ami által a gyorsabb izommozgás, a robbanékonyság fejleszthető. Ezek mellett a kívánt izomrost típusnak (vörös, fehér vagy kevert izmok) megfelelő gyakorlatok, és az izmokat tápanyagokkal ellátó kapillárisok képződését segítő, izomlázat okozó nagy terhelésű órák is ezt a célt szolgálják.

 

Plusz erő generálását segíthetik azzal, ha a sportolók mozgását edzőjük videóra rögzíti, és ezt elemzik ki. Az elemzés során megvizsgálják, hogy van-e valamilyen eltérés a mozgássorban a táv eleje és vége között, van-e oldal különbség a kivitelezéskor, minden mozgást végigvisz-e a sportoló, vagy megtörik egy mozdulat valahol. A videó elemzése után elvégeztetik a 13 egyszerű mozdulatból álló Funkcionális tesztet (fókuszálva a videón látott eltérések kiderítésére), majd a két eredményt összevetve, meghatározzák, hogy milyen izomláncba tartozó, de távolabbi plusz izomcsoport bekapcsolása ad olyan plusz erőt, mellyel a teljesítmény növelhető. Ilyenkor az elsődlegesen dolgozó izmok lassabban fáradnak ki, (nő az állóképesség), illetve ugyanannyi munkával olyan plusz erőt lehet generáltatni, hogy jelentősen megnő a sebesség, gyorsaság.

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.