2026. március 18.
Ez volt a lényeg a 47. héten

Ez volt a lényeg a 47. héten

Az elmúlt hét legfontosabb híreinek rövid összefoglalója.

Két egykori tagját is elveszítette a Omega. Szerdán Benkő László, szombaton Mihály Tamás halálát jelentették be. A 77 éves korában elhunyt billentyűs 2017. óta küzdött májrákkal, míg a legendás zenekar basszusgitárosa tüdőrákban miatt vesztette életét 73 éves korában.

Hazánk és Lengyelország hétfőn nem fogadta el a jogállamiságról és az EU-büdzséről szóló uniós állásfoglalásokat, majd Orbán kilátásba helyezte az EU-költségvetés megvétózását, amiért a sokat emlegetett jogállamisági feltételt is a büdzséhez akarja kapcsolni Brüsszel.

Szombat délután Dunald Trump golfozni ment saját pályájára (Sterling, Virginia), miközben a világ legbefolyásosabb vezetői a G20-ak virtuális csúcstalálkozóján panelbeszélgetést tartottak a világjárványról. A leköszönőben lévő elnök annak ellenére tett így, hogy az Államokban átlépte a 12 milliót a fertőzöttek és 256 ezret a halottak száma. Világszerte eddig 1,37 millió áldozatot szedett a Covid-19.

A koronavírus-veszélyhelyzetre tekintettel újabb kormányrendeletet írt alá szombat este Orbán Viktor. Ennek értelmében november 23-tól lakott területen a kereskedelmi célú parkolóházak is díjfizetés nélkül vehetők igénybe este 7-től reggel 7-ig. 

 

A hét száma: 24
Idén nem egy, hanem 24 MikulásGyár lesz, hiszen az ország összes Auchan áruházában gyűjtik az adományokat december 1. és 20. között. Zsolnai Endre, a MikulásGyár főszervezője elmondta: használt felajánlásokat a járvány miatt nem fogadnak, most leginkább tartós élelmiszerre (konzerv, tészta, liszt, cukor, rizs, olaj, édesség stb.), tisztálkodási és fertőtlenítőszerekre van szükség.

 

Megosztás

Berlinben épül Európa legnagyobb hostele

Hello Világ

Berlinben épül Európa legnagyobb hostele

  • 2026.03.17

Európa legnagyobb hostelének kialakításába kezd Berlinben az a&o Hostels: a lánc egy üresen álló, 31 ezer négyzetméteres irodaházat vásárolt meg a város központjában, amit 40 millió eurós beruházással alakítanak át.